Anyagi eszközeink nincsenek, ezek hiányában viszont hosszabb távon leküzdhetetlen nehézségbe ütközik e bázis fennmaradása. Honlapunk nonprofit, csapatunk tagjai puszta elhivatottságból teszik, amit tesznek. Ezért kérjük: akinek fontos e felület fennmaradása, e közösség további munkája, és üzenetünk eljuttatása minél szélesebb körbe, támogasson bennünket.
Az 1937. júniusban vízrebocsátott és 1939-re felszerelt nehézcirkáló, a Blücher egy öt hajóból álló osztály tagja volt a Lützow, a Seydlitz, a Prinz Eugen és az Admiral Hipper mellett. 1940. április 9-én egy 2000 fős haderőt szállító hadihajóraj élén, Oscar Kummetz admirális zászlóshajójaként vett részt Norvégia megszállásában, célja a norvég főváros, Oslo volt. E támadóéket 15 csapatszállító hajó követte, fedélzetükön 3761 katonával. Noha a támadást aprólékosan megtervezték, Kummetz admirális azt a parancsot adta haderejének, hogy csupán 12 csomós sebességgel keljen át az Oslo-fjordba vezető Drobak-szoroson. E döntés súlyos hibának bizonyult. A szoros csupán 457 méter széles és erődítmények védték. A norvég tüzérek addig vártak, míg a Blücher közvetlen közel nem ért, és tüzet nyitottak, rövid idő alatt lángra lobbantva a hajót. Az ezt követően becsapódó torpedók tehetetlenül sodródó, kiégett ronccsá változtatták a nehézcirkálót, mely 06.30-kor felborult, és fedélzetén több, mint 1000 emberrel elsüllyedt. Az 1990-es években a hajó korrodált üzemanyagtankjaiból kiszivárgó olaj szennyezéssel fenyegetett, ezért komoly munkára volt szükség, hogy megakadályozzák a környezeti katasztrófa bekövetkeztét. Testvérhajói: Admiral Hipper, Prinz Eugen (módosított), ex-Lützow (1940-ben félkészen eladták a Szovjetuniónak, ott Petropavlovszk nevet kapott, de nem fejezték be), Seydlitz (nem fejezték be).
TECHNIKAI ADATOK
Vízrebocsátás: 1937
Vízkiszorítás: 14.500 t (üresen); 18.600 t (harckészen)
Sebesség: 32,5 csomó
Személyzet: 1600 fő
Hajtómű: kazán és SR Deschimag gőzturbina - 133 631 ks
Hatótávolság: 15 000 km
Hossz: 206,0 m
Szélesség: 21,3 m
Merülés: 5,82 m
Fegyverzet: 8 db 20,3 cm-es ágyú; 12 db 10,5 cm-es légvédelmi ágyú; 12 db 3,7 cm-es légvédelmi gépágyú; 8 db 2,0 cm-es légvédelmi gépágyú; 12 db 53,3 cm-es torpedóvető cső; 3 db Arado Ar-196-os repülőgép
85 éve másfélmillió német katona, két és félezer páncélos, kétezer repülőgép zúdult az egymilliós lengyel hadseregre, amely alig 150 páncélossal és 400 elavult repülőgéppel rendelkezett. 1939. szeptember 1-jén tört ki…
Adolf Hitler kezében ostorral, két fegyveres társaságában berontott a Bad Wiessee-i Hanselbauer szálloda 7-es számú szobájába. „Röhm, le vagy tartóztatva!” – ordította. Ernst Röhm, az SA (Sturmabteilung) nevű náci félkatonai szervezet…
81 éve, 1943. május 16-án ért véget a megszálló nácik elleni felkelés a varsói gettóban. A varsói gettófelkelés a legjelentősebb zsidó ellenállási akció volt a II. világháború idején, amely súlyos…
Minden családban keringenek történetek arról, mit is tett, vagy élt át egy rokon a II. világháborúban. Sokáig erről még beszélni sem volt ildomos, ám sok családban még ma is élnek azok az emberek, akik átélték a történelem egyik legnagyobb háborúját. Az ő történeteiket szeretnénk most megosztani, hogy azok is hallathassák a hangjukat, akik eddig nem tehették, vagy ma már nincsenek köztünk.
Az évek során igyekeztünk minél több - a világháborúhoz kapcsolódó - múzeumba, hadiparkba, haditechnikai bemutatóra és egyéb helyszínre eljutni. A gyűjteményünket olvasóink beküldött képeivel remélhetőleg tovább sikerül folyamatosan bővítenünk.
Hideg kő és/vagy fém mementói a múlt eseményeinek, a múlt embereinek és tetteiknek. Hidegek - mégis élnek. Naponta elmegyünk mellettük, mégis ritkán állunk meg, olvasunk el néhány nevet, és hajtunk fejet.